Nincs alku

A csalódások miatt, amelyek az embert nap, mint nap érik, lassan megkeményedik a szívünk, bizalmatlanul és haraggal élünk. Jómagam is, gyakran sziszegtem összeszorított fogakkal, elkeseredetten, hogy hiszen én adtam, szerettem, a jót annyira akartam, s most, lám-lám, ez a jutalmam? Követ kenyérért, szitkot jó szóért, hát ezentúl majd én is így teszek! Megmutatom, hogy tudok taposni, törtetni érzéketlenül, gázolva összetört szíveken át, ha nem kellett a szeretetem, lát majd szomorú csodát a világ! Sodródtam egyre megbántódva az önsajnálat örvényeiben, míg egy napon megérintett egy igaz tanítás. Buddha egy kis nyugodt templomában járva rájöttem, hogy a dac, a sértődött sebnyalogatás az egyik, legfőbb kerékkötő ebben a harcban, hogy nincs más út, a legjobbat kell adnom, ami tőlem telik, akármi legyen a viszonzás. Száz kőre is kenyér, mit kenyér, arany, gyémánt legyen a válasz, bármi várjon is rám. S ami a lényeg, hogy nincs alku, soha nincs alku.

Bármilyen csábító is legyen a gonosz sugallata, hogy pusztító viharokkal kell, elsöpörni a hitványakat, kik bizonnyal megérdemlik veszket.

S még ha igazsága is vagyon, fekete nagyúrnak abban, hogy ma már más a világ, farkastörvények uralkodnak, s hogy a tiszta láng eszménykép csupán, s egyre kevesebben viszik a fáklyát, most már tudom, hogy kell néhány derék lélek, akik őrzik, óvják, a meleg lobogást életeken át. S a templom meghitt melegében menedéket véve kimondják, nincs alku, bármi is az ár.

2005. november 19.

Küldi: Yao Zong